holnap korán kelek, kitakarítunk és feldíszítem a házat. ez mind így lesz, leszámítva a korán kelést.

szilveszteri bulit fogunk tartani, nálunk, ami számomra elég idegen. a szilveszterem jórészt rohangálásból szokott állni és nem is nagyon szilvesztereztem még egy helyen, mászkálni szoktam, barátok, anyuék barátai, szomszéd, ill. itthon és mindenhol vagyok a faluban egyszerre, mintha ez olyan fontos lenne.
idén ez másként lesz, szomszédok elutztak Tiszanemtudomhová, anyuék átmennek Bandi szüleihez, úgyhogy nekem csak annyi dolgom van hogy itthon üljek másik öttel és figyeljek hogy ne gyulladjon ki a ház, nem lesz itt baj, érzem.




ilyen zenét se gyakran hallgatok.. egész jó kedvem van. ha éppen nem gondolok az egyre közeledő érettségire. gondoltam elnézek este gyöngyösre, nem mintha annyira hányozna a berzés közösség, de lássuk, mit alkotnak az okos évfolyamtársak. nem egy nagy koncert de két ünnep között is kell vmit csinálni, jó lesz ez. nem értem miért mondják, hogy "két ünnep között"..a szilveszter miért ünnep? mindegy, ezt sosem értettem..





Kellemes Ünnepeket!
 
 
 
 
 
dilemma.
 
 
ez egy akkora szar. bekuckolod magad a takaró alá, lesed a filmet, zabálsz. teli vagy meg bennt ülsz a melegben. felkelni sincs kedved. és akkor jön az éjféli mise gondolata. ... hát, nikább akkor mégse.
--eleget ültél az álmaidon
ki mondta neked, hogy klasszak?--

mindenki.

    rá kellett jönnöm, hogy az, amire az egész jövőmet fektettem, mára már nem ér semmit kitartás és akarat nélkül. kicsit eltűntem abban a pillanatban, de újjáéledni csak úgy lehet, ha előtte képletesen megszűnünk. nem is eltűntem a világból és egy kicsit felbukkantam a felszínen levegőért, hanem egy hosszas levegővétel után volt merszem lebukni a víz alá. attól függ, honnan nézzük. az emberek utálnak úszni. egyre többen fulladnak meg szándékosan. 
  1.) a legnagyobb hazugság volt, minden egyes ceruzavonás, míg hasba nem szúrtam magam eggyel.

2.) túl sok idő ment el az életemből arra is, hogy fölöslegesen legyek szerelmes.







   
   
senki sem tudja, hogy ki vagyok és már bele is fáradtam, hogy magyarázkodjak - egyébként magam sem tudom.
nem értem, hogy mit, miért teszek és nem is akarom megérteni. biztosan nagyon ijesztő lenne, tehát jó ez így.
bárhogy is van; messze van a boldogságtól. nem szomorít el.




az Esti Kornél új éneklendősét pedig előbb nézném focistának. nem mintha szokásom lenne bármikor, bárkinek a külsejét kritizálni. nem is teszem. hiába férfiasabb -állítólag, mondják-, nem érzem elég piszkosnak azt a hangot, az üzenet pedig félúton megakad, de lehet, hogy csupán én vagyok ilyen korlátolt vagy túl ragaszkodó. lenyelem. tudni kell megszokni, azt hiszem. azért jó a hangja, azt nem mondtam.. pedig nem is olyan régóta ismerem őket. a régi számokat szerintem hagyják 'a múltra', és gyártsanak inkább még szépen új számokat. azok úgy is csak úgy szólnak jól, ahogy vannak, ill. voltak. kár azokat a porosodó fiókokat húzogatni. azért jó lesz ez, jó lesz.


...apropó, focista...

sikerült idén megint "szerencsésen" fiút húznom. mert hogy nálunk van még ilyen karácsonyi ajándékozós dolog az osztályban, kihúzzuk ugye egymás nevét, és akkor annak stb. hát, nem nagyon ismerem a fiút, de! vettem neki egy real madrid poharat. ennek csak-csak örül. aztán azt csinál vele meg úgy töri, ahogy szeretné.
végre hasznodat vettem, facebook....


 

...igaz, kb. jégtömbbé merevedtem mire rájöttem, hogy hol is van a városban ilyen focis-szuveníres cucc. egyébként is poénnak éreztem, kívülről elképzelve, hogy én meg anyum bemegyünk egy... haha.
 "nem zavar és nem kavar fel. mindenki boldogan élhet vele.."

jogosan hihetitek, hogy nincsenek mély, filozofikus gondolataim és igazatok lesz. unalmas itt lenni. gyorsan pörögnek le mellettem hetek, hónapok és valójában így, hogy nem járok egy nagy notesszel, amibe minden igazán jót leírhatnék, ami eszembe jut, minden elveszik és feledésbe merül. és mindez még csak nem is érdekel. lustaság, forrócsoki, olvad a hó. kómás vagyok, használhatatlan bármire. pedig rengeteg energiám van, de nem is élek pillanatnyilag.
egy nagy, összefüggő rizsa, amit most írok. de van értelme? van. legalább magam miatt, mert a számítógépem meghallgat, ha mások nem is érnek rá mostanság, leszámítva a szüleimet és H-t. de mindent sajnos nekik sem lehet elmondani. az önsajnálattal pedig már egy ideje szakítottam.. sosem örökre. utálom. legalább legyünk őszinték magunkkal. magányosak vagyunk. vagyok. ha legalább egy testvérem lenne, aki folytonosan mellettem lenne, az megnyugtatna és érezném, hogy vagyok valaki. nem is. érezném, hogy több értelme van..  az egésznek. vagy vágyok valakire, aki betöltené az egész napomat. rá kelek, vele megyek, egymás nézzük és valaminek hirtelen nagyon örülünk. boldogság. aki elviselné a pesszimizmusom és lehangoltságom, majd kiragadna belőle. egy teljesen más ember lennék. nem azért szeretném mindezt, mert rettenetesen unatkozom. hanem mert kezdek kihűlni, nem csak a tél miatt. vagy talán minden miatt.



E.: -nekem nem hoz csomagot a mikulás. mondjuk már a felnőtteknek nem szokott..
Zs.:-felnőtteknek?
E.: -18 vagyok... már nem vagyok gyerek.

"már nem vagyok gyerek" - azóta is cseng a fülemben és rettenetesen fáj. neki ez, így, megfelel? hát, jó..
ez akkor így normális.
ja.

utálom a facebookot, amit semmi jóra nem használok, a karácsonyi hangulatot, ami mindenkinél hiányzik, a csokoládét ami sosem elég.
 egyedül az éjszakát szeretem, amikor megvilágítja az utcai lámpa a hóesést, ami sose áll el.






...szerdán végre megjön az új szemüvegem.
és végre látni is fogok, nem csak nézni.
így négy év után változik, -1,75-ről -2,25 lesz. azúgyszar.
csak úgy lövöldözhetek majd a tekintetemmel.
Csáth Géza egy űberfasza ember.
tavaly elolvastam év elején faktra A Kis Emmát és most felidézem alapra.
az alapórák se hoznak már sok újat.

ha meleg, puha, bolyhos dologgal törlöm meg a homlokomat, akkor ugyanúgy izzadni fog.
fuckin' frufru.

mindjárt jön a Mikulás. most újat mondtam. 






szerelmes vagyok...
...egy nőbe, akinek csak úgy rákeveredtem a blogjára....
...nem, ez nem ferde hajlam!!



kifinomult?!?

aki szalagavatón velem táncol...na, nem éppen az az ösztönző és pozitív ember. elege van már a keringős próbákból, leginkább csak azt várja, hogy jól leihassa magát az azonosan passzív társaival együtt, az ünnepség után. egyszerű egy ember...de nem okolom, hogy a lehangoltságát rám ragasztja, hiszen, tulajdonképpen nem is akartam vele táncolni. nem vele akartam táncolni. elég gonosz, piszok egy helyzet. utálok már vele táncolni.




arra gondoltam, hogy nem készülök én "belsőleg" sehogy sem erre a szalagtűzősdire. majd lesz ahogy lesz. mint tavaly...
na, tavaly is.......



-de hímezni nem is így kell.

-te, ez a fonákja??

-hát...ez érdekes. 

-ó, egy szitakötő.

-ez egy pillangó lesz..


 

... nem.
de nem is lesz kész keddig..
eljutottam arra az alkotói szintre, hogy hányok a fonalak látványától. 
az már valami.
(semmi)
már csak 9 nap!!! 9!! és MUSE!!! el sem hiszem. hogy fogom én ezt fölfogni addig..
lássuk csak..gondolkodjunk.

A-jegy: megvan.
the2ndl. póló hímzése: folyamatban.
rajongói találkozó részletei: kérdéses.. de még bő 1 hét van.
mi van/lesz Lauval/Tündivel (+ többiek)?!??: kérdéses.
mikor tudunk itthonról elindulni: jó kérdés, kedden megyek iskolába... -.-
a programot romba döntő probléma kialakulásának esélye: 0%.
előrelátható időjárás: majd kiderül.. készüljünk mindenre.

ez eddig kicsit hiányos, azt hiszem. bár a pontok fele rajtam múlik.
most akkor fel vagyok én erre készülve, hogy élőben Matt Bellamykat meg mindenféle más szépeket lássak?! hát, izé,...NEM.




utolsó letisztult lökés

életem azon szakaszát élem titkon, hogy marassuk ki a belsőnket, aztán olyannyira ne érezzük már a magunk valóját, hogy vetemedjünk megfontolatlan és ostoba cselekedetekre.. szerencse, hogy túlságosan is szeretem a mocsok életet.
azon kaptam magam, hogy nagy céljaim vannak az életben, ezzel ellentétben mégsem tudom, hogy mivel kapcsolatosan. szinte már ebben is kételkedtem, lassan feladtam. manapság nem lehetnek az embernek nagy céljai úgy, hogy nem tudja mi is az a nagy cél valójában. és egészen nem érzem, hogy beillenék a képbe, vagy bármilyen képbe is. a világba. ez már rég nem az egyediségről és annak reménytelen hajhászásáról szól, a trendről. most akkor vagy túl kicsi a világ és én nem férek bele, vagy csupán csak túl kicsi vagyok ahhoz, hogy bárki is észrevegye, -aki segíthetne- hogy a világon élek már lassan 18 éve. mindez már rég nem fontos. és ez nem szomorít el, ez nem nyafogás vagy az egyéni tragédiám. mindig is arra vágytam, csak arra, hogy érezzen már végre valaki, vagy hogy érezze azt amit én, aztán pár napja fejbe vágtak, hogy nem lehet ezt csak úgy elérni és nem is kell, értem.
ők káromkodva mennek végig az utcán egyedül vagy csoportosan -mindig magukban- és azt érzik, hogy az ő életüknek célja van, hogy ott az értelem, de ha nem is látják, belemagyarázzák vagy csak fel sem tűnik a valóság, csak leszarják vagy elég nekik. és úgy akkor jó az a bizonyos elég. nekem az egész minden kell, minden, minden, minden és még sem tudom mi, valójában. még ilyen jót sosem éreztem, csak passzív lökdösődés az egész, a nagy tömegben, miközben mégis valahogy egyenes az út egy olyan végcél felé, ami felismerhetetlen. végeláthatatlanul messzi. lehet, hogy egy olyan dolog, ami képessé tesz majd; hogy beindítsam szűk vagy tág környezetem minden egyes tagjának könnycsatornáját. de lehet, hogy egy nagy kupac szar lesz. legyen bárhogy is, sírni a gyász miatt is lehet, a nagy kupac szarral meg még mindig lehet a ház falát kenni. viszont hatalmas rúgás legyen mindenki lelkébe, egy igaz megmozdulás. a éledésért.
a világbéke is valami nyugodt állapot, jó sok tekergőzéssel, mozgolódással. mégis, valahogy mindenkinek jó lesz a végén a sorban állni. folyton mosoly mindenki arcán, és sosem fogunk tudni megmagyarázni bármit is, még ha próbálnánk se, mert onnantól már nincs értelme, nem érdekes és azt akarjuk majd, hogy gőzünk se legyen ahhoz a tapinthatóhoz. csak egymás lelkét akarjuk majd tapogatni örökké és szinte úgy állunk majd egymás előtt, ahogyan régen a televízió előtt: teljességgel megbabonázva, elbambultan, kíváncsian arra a bizonyos mindenre, ami függővé teszi a másikat. muszáj hinnem.






giccs.





néha hasznos és pihentető a semmire gondolni, azt érezni, hogy: semmi. csak szinte sosem sikerül.


most vagyok túl azon a napon, amiben túl sokat gondolkodtam, éreztem és ezért a gyomrom görcsösen összehúzódott és szúr azóta is. (igen, ettem és ittam eleget) na meg viszket a hátam, mert hideg van. a dolgok szoros összefüggésben vannak egymással. az iskolai ünnepség óta, pedig majdnem nem volt semmi vagy vagy hatszor haltam meg azóta. azóta azóta. mióta. hát azóta, hogy már megint nyugtáztam magamban, hogy a szózatot jobban szeretem mint a himnuszunkat és a himnuszunknak kellett volna lennie a szózatunknak, a szózatunknak pedig a himnuszunknak! mindegy, ezt már nem én döntöm el, meg már rég eldöntötték. Ákos nagyon keményen énekelt, bár elkezdődött kb. a sleep dallama - azt hiszem - (mínusz egy hangot kihagyva vagy nem játszva vagy tudom is én) és én már nagyban bejátszottam agyban, hogy ifájkudszlípfoevőő, de hát persze nem az jött. meg most kivételesen az O. Bori nyöszörgésétől sem kezdtem el az artériámat nyiszálni. szépen is néznénk ki.

ez a Művészeti Önképző Körös (nem mintha érezném, hogy ön-képzek) előadás igazán csodállatos volt. az, hogy a ffi megy a víz alatt a..... nem lövöm le a poént, nézzétek kérlek meg. mer' szerintem jó. természetesen nem kötelező. mondjuk én szabály szerűen beszartam tőle eleinte. (a zombik fele ennyire sem borzasztanak el, mint ez az egész rövidke videó képében és hanghatásaival) azért érdekes:



 ...továbbiak a szakállas úrról és sok minden ami szép és jó!!: http://www.rudolfszilagyi.hu/hu/index.html

a berze-iskolás népünk, na az már egy más tészta. annak is valami nehezen emészthető fajtája. irtózat. pedig köztük voltam, te jó isten. jobb csak mellettük állni. elballagok és szertartásosan elásom az iskolaudvaron a használatlan hajvasalómat az annál inkább használt sminkkészletemmel, majd ültetek mellé egy fát. lesz rajta később egy hinta is.



aztán megyek haza a 19:50-es vonattal és előtte elkezd bökdösni egy idegen idióta (hejj alliteráció) hogy kellene neki 290 ft. mert lerobbant a kocsijával. kérdem, defekt? nem nem, nem az, de a sztorija már homályos volt, hogy valakit fel akar hívni meg a buszmegállóba megy meg tököm tudja. le is szartam, hogy mire költi, nesze vigyed. nekem az már úgy sem kellett..  legyen jó napod osz' cső -gondoltam....
kezdet. vagy folytatás újult erővel. ismét. én és a http://musemania.hu/

nekem sosem fog menni ez a "rocksztárokat-is-normális-hétköznapi-emberként-kezelni" -dolog?! néha ilyen szánalmas ugráló tinédzsernek érzem magam, aztán rájövök, hogy azért, mert az is vagyok. egyenlőre ez kezelhetetlen - no meg kellemetlen. mert "nyugalmi állapotban" vagy pld. egy koncert előtt még el tudom határozni, hogy no, akkor most természetes leszek és úgy is viselkedek, úgy, ahogyan szoktam, de aztán ennek hamar annyi is.

most a Muse szeretetem éledt újjá. tulajdonképpen eddig is megvolt, csak egy kis időre elpárolgott. ennek okát nem tudom, bár a nyár kifejezetten örömteli volt, talán ebbe nem illett bele, vagy csak nem volt szükség.. de most képes vagyok megidézni azt az érzést, amit még kezdetekkor birtokoltam és újra végig hallgatni egy egész albumot vagy megnézni egy rakat képet, amin éppen Matthew Bellamy mászkál és Kate Hudson mellette tolja a babakocsit vagy fordítva. felvillanyoz ez a novemberi koncert, komolyan. amennyire vártam az új lemezt és rettegtem is tőle, ez most olyan lecsillapodott állapot, mindent értékelni tudok és optimistán állok mindenhez, ami talán csak egy nagy kupac szarral érhet fel, de milyen jó hogy mégiscsak létezik. nos, ez a lemez nem ilyen. személy szerint mindenkinek ajánlom figyelmébe, vagyis kifejlett hallószervébe, hogy végre élvezkedhessék egy kicsit. mert ami jár, az jár egy pár fülnek is, azt hiszem. mindenféle nemű stílus megtalálható a korongon, kicsit olyan érzésem is lett ettől, mintha burkoltan kifejezné: "bekaphatjátok, most aztán mindenki azt válogat ebből kedvére, amit akar, soroljatok be és határozzatok meg kedvetek szerint!" lehet, hogy csak én gondolom túl a dolgokat, de kicsit olyan érzésem van, mintha egyszerre ennék különböző ízű dolgokat, amiket valamilyen természetfeletti módon mégsem hányok ki.


haljak meg, szerzek egy csillogó gatyát a koncertig!! 

nem vagyok kommunikatív. hallgass zenét:


rájöttünk az alaptörvényekre, hogy:

az összes Luca szép. 
az összes Liza harap.



német órán eszembe jutott, hogy az öreg nyanya tényleg nem normális. először azzal jön, hogy mennyire szörnyű a megkülönböztetés, a folytonos előítéletek a világban, aztán meg azzal, hogy a nyolcosztályos évfolyam, a "tehetség gondozottak" -azaz az A osztály- a legkiemelkedőbb minden évfolyamon. még ha lenne is valóságalapja, hogy az A-ban tényleg több értelmes ember van, akkor is, hogy jön ő  egy ilyen álszent prédikáció után ahhoz, hogy nyilvános megkülönböztetést tegyen az osztályok vagy az oda járó tanulók értelmi képessége között? ezzel azt csinálja, hogy amit - még 5 perce- elítélt, azt ő gyönyörűen mutatja is. most akkor saját magát is elítéli, csak nem tud róla? kész röhej. 

egy csomó értelmes tanárt elküldenek, de te még mindig ott pöffeszkedsz a ráncos seggeden, te vén idióta..!! 


a tegnapi rajzszakkör is olyan volt, mint az összes többi eddig rajszakkör. egyre nehezebb megszoknom, hogy tanár úr kettős. nem kétszínű, kettős. a művészet órákon, az osztállyal, egész szigorú, határozott, tanításában korlátolt és rémisztő a szakkörökön és fakultációkon ( no igen, van egynéhány órám vele) pedig mint aki képtelen lenne bárhol is rendet tartani, kedves és humoros. persze, a mi osztályunk -eleve egy egész osztálynyi fő- nagyobb "kezelést" igényel, jobb odafigyelést. attól még ijedt vagyok, mert tavaly egy darab olyan órám sem volt vele osztályostul és egyénileg meg megszoktam hogy ő olyan amilyennek bennem kialakult. most meg már nehéz átállni erre a szigorúbb arculatra. be kell hogy valljam, nagyon nehéz. egyszer mint haver vagy édesapa, máskor mint vasöklű parancsoló. hogy hogy el tud deformálódni bennem egy valaki képe, aki csak egy tanár... csak egy ember. csak egy senkim se. egy majdnem ismeretlen.
sötétkék érzés.

ritkán fordul elő, hogy úgy nyúlok bele, hogy szembesüljek a ténnyel: ilyen zenéhez van most kedvem. általában csak turkálok a telefonomon, és nem tudom, hogy mit hallgassak vagy hogy egyáltalán szeretnék-e bármit is hallgatni, találok-e olyat, amivel most azonosulok és akkor összefonódtam végre valamivel.


...amellett, hogy ez a férfi még mindig nagyon *hűű*..-vagyis nekem|nálam egészen biztosan.


november 24-én lesz a csodálatosanfantasztikus szalagavatónk. szóval folynak a táncpróbák, ami alatt a lányok 80%-nak hányingere van, nekem is. ennyi forgást.. jó, igen, tudom, hogy a részét képezi, de akkor is...
a tavalyiak zenéje is halálgáz volt, a miénk csak simán kínos, ami azért jó. ilyen keringő, de ilyen spanyol nyelvű latin vmi. így visszaolvasva, fényes szókincsem van ma, ismétlésekkel... - azaz nem csak ma.
ja és legközelebb nem iszok előtte kávét. nem is szoktam kávét inni. mi ez? meg miért nem lehet benyomni vmi jó muzsikát és csak simán ugrálni rá?? jó, igen, persze hogy nem lehet.
   mostanában csoportváltozások történnek a suliban és a német csoportokat össze-vissza kutyulta, rendezte valami nagyonkreatív emberszemély és most legalább egy csoportban van velem G. haha. most ez jó nekem, meg kellett? nem tudom. értelmetlen vagyok, nézzétek el. amúgy jó kedvem van. de miért kell jövőhéten négy dogát írni?

eleged lehet már belőlem.
-mi az : piros, kicsi, kerek és gurul?
-...(???)
-elcseszett nagy kék kocka!!!

szóval ezután az igazából nem is poénos kitérő után: hova menjek továbbtanulni? mert én még minden nem tudom, ami durva. ezt én nem akarom eldönteni. ezt nem akarom még eldönteni, évek múlva sem akarom eldönteni. én már tényleg nem és nem is akarok foglalkozni a kérdéssel. továbbtanulás? érettségi? mi az nekem! egy csomó ember túlélte... (csak én nem fogom tudni)



mai űberfontos hír: Liza megkapta az első oltásait.

és én mára ennyi is voltam, mert töriesszét köll írnom. csá.
év eleje van és már most rengeteg feladatot adnak nekünk. 
mondjuk erre számítottam teljes mértékben.
ráadásul az oszt. főn. szült egy olyat, hogy rajzoljam már meg a Habsburg Birodalmat A/3-as méretben. csodás.


...még mindig jobb elszállni a máshová-ba.
egyedül bomlok elemeimre.






Julcsi megígérte, hogy holnap telefonál és közli velem azt a meghökkentő információt, amit én akkor nem fogok elhinni: "Ősz van."
_______________________________________________

amikor mamámnál voltam, beültem a szobába, az emeletre, és miután felemésztett kellően a kis szoba hangulata, füstölőt gyújtottam és relaxáltam egyet. később mama közölte, hogy a szobában ne, a függönyöket mosnia kell majd és anya szerint is büdös.arra gondoltam, hogy miért ne foghatnám meg valakinek egyszer a kezét, és ránthatnám át magammal abba a másik világba, ahova én menekülök, kicsit, a zenétől és zenével. mindketten köddé válhatnánk egy időre. miért nem vagyok képes rá és miért nem találok olyan alanyt, aki velem jöhetne? még rántani se kellene, csak érezné. aki velem akarna jönni és elhinné, hogy nem fogunk sokáig ott ragadni, de később maga is erre vágyna.
később...később kint ragadni. talán örökre.
nem akarok fájdalmat okozni.

Liza

-végül ez lett a kutya neve. családi kreativitás hiányában és mert válogatós vagyok. jó, tudom, ti megpróbáltátok és köszönöm.

holnap de. megyünk érte és lealkudjuk, mert a 15 az sok. 


 türelmes vagyok.

jelenjen már meg a Walking Dead 3. évadja, legyen már új Muse lemez, ne legyen már hétvégétől szar idő, jöjjenek már Julcsiék, láthassam már Cs-t is!!! áá.
mintha most bármire is lenne panaszom. tökre nincs, nem is lehetne.

és ami a legfurcsább...
egy bizonyos értelemben még az iskolát is várom.
beteg gondolat.
"- jól érzi magát a rendezvényen? mit gondol a hajdúszoboszlói zenei életről? a bluest vagy a popot kedveli inkább?"

már meguntam az ilyen bejegyzéseket, amikben az átlagosan unalmas hétköznapjaimat művészi bonyolultsággal ecsetelem, de most is ilyen fog következni, mindenki legnagyobb sajnálatára avagy le se szarására.

tegnapelőtt T-vel és "kollégájával" elmentünk az I. Hajdúszoboszlói Blues Jam néven meghirdetett kis koncertre, ami valljuk be nagyon jó volt. a végén odajöttek hozzám meg még pár emberhez fura csávókák, egyik letámadott a furcsa kérdéseivel, én meg hebegtem-habogtam mindent, össze-vissza a krvanagy kamerájuk meg felvette a retardált fejemet. gondolom valami cikk készül az egészből, összeválogatják az interjúkat.
    tegnap csak tv nézős-sörivós nap volt, ma anyuék gulyáslevest főztek majd a végén rájöttek, hogy annyit csináltak, ami egy kisebb hadseregnek is bőven elegendő lenne. na meg a Virágkarnevál...oda is ellesünk, nem voltunk még úgyse, csak tucatszor. de én nagyon szeretem.
     a nyár vidáman telik. kicsit túl gyorsan, próbálok még mindent gyorsan belesűríteni. belesűríteni, nem pedig beleerőltetni. még így is; pár embert, Cs-t pld. csak szeptemberben láthatom viszont. hiányzik az, hogy valaki olyannal kommunikálhassak,akire úgy oda tudok figyelni, hogy tényleg teljes egészében érdekeljen is az, amit mond. 

ha a összegyűlik annyi, akkor isten bizony megveszem Gagát:
1: mindig is nagyon szerettem volna egy ilyen újságot. ez ilyen "nekem kell az a póni!"-gyerekkori felfogás, amit nem fogok kinőni és mindig nagyon vágyom valami apróságra, ez meg talán már női betegség.
2: és igenis imádom ezt a nőszemélyt és egyszer megnézném élőben. 

 nyaralda.

zsír. egyik füldugeszem el is kelt, szóval szeptemberre lesz egy ezresem. höh, most igen gazdagnak érzem magam, mert ha valaki, én a kicsit becsülöm. csak az a ciki, hogy az a pénz se fog semmi értelmesre menni. vagyis de, azt hiszem ha jön még hozzá, ebből kivételesen könyvet veszek majd biztosan.

az előző bejegyzés több mint zavaros és igencsak érdekes magyarsággal lett megfogalmazva, tényleg szorri érte. ki nem törlöm, már csak emléknek is szórakoztató. úgy sem szokása az embereknek tömör, ékezet nélküli, értelmetlen dolgokat szarrá olvasni.

szerda este megyünk Hajdúszoboszlóra. egész augusztusban ott leszek. aztán a nyárnak vége is. szóval most azon agyalok, hogyan lehet a szokásos szoboszlói kiruccanást az én nézőpontomból feltuningolni.

szeretem a családunkat, hej. mamám azért nagyon bosszantó tud lenni, de csak azért, mert évente látom őt is, akkor is sok. pedig pont így szeretem, ahogy van. amikor így teljesen random elkezd beszélni, bármit is csináljon a másik fél aközben --figyelni ritkán figyel. de a téma 98%-ban az ültetvényes.

"-apád miért ültetett ennyi erős paprikát? majd csípheti a fenekét. ki eszik ennyi erős paprikát? bőven elég lett volna vagy hat tő. ... meg is mondom majd neki, ha itt lesz!!
*hatásszünet*
-ó, ha a jóisten küldene egy kis esőt..."

apropó, kert, ezt a paradicsomot is tegnap szedte le apa - a többivel együtt.
összevagdosásnál kiderült, hogy négy pari nőtt össze ilyen mutánssá:



hu nagyon jo itt romaniaban. mit is mondjak...Kolozsvar szamomra olyan, mint egy nagy turmixgep, amibe bedobtak az osszes letezo stilust es lett belole ez. vagy hogy egy masik hasonlattal eljek, egy gyemant, jo nagy kupac szarral a tetejen. az orszag is ilyen, nem akarnek itt elni, de valojaban regota jarok ide, leven hogy a mamam itt el, szoval meg is szoktam meg el is fogadtam. csak minden evben jovunk vagy 5 napra, most kivetelesen egy hetre es valamitol, nem tudom mitol osszeszorulok. egy ismeretlen erzes, nem is tudom kezelni. de megsem ismeretlen, ha minden evben elfog. ne haragudjatok egyebkent hogy nincsen ekezet, meg sok mindent el is irok. nem vagyok a topon, de megis jol es boldogan. gondolom ez szamotokra kicsit zavaros. holnap maszkalunk a varosban Iulival, ma naluk alszom, mint az evente egyszer szokott lenni es ilyenkor egeszen megall az ido.
vasarnap megyek majd haza, addig elvezem, hogy itt lehetek. csalk azert vannak neha negativ erzeseim, mert mas itt mint otthon, de egyebkent nem erzem rosszul itt magam. sok erdekes dolgot letok, sok dolgot meg lehet venni olcsobban, mint otthon. a rokonokat, csaladtagokat nagyon jo erzes mindig ujra latni, es faj a tavolsag ami az emberek kozott van, mindenki arra vagyik hogy lathassa a masikat minel hamarabb, gyakrabban, d annyi problem ameggatolja ezt es ezert nagyon lassu a folyamat, az en esetemben is egy evet kell ra varni.
szeretem mama foztjet, csak kicsit sokat var el, hogy sokat egyek, de mar alig fer belem/. de talan jo nyomon jarok affele, hogy kicsit tagitsam a gyomromat, aminek azert orulok is kicsit.
most egyebkent itt nagyon jo az ido, nem is esik, pedig meg vagyok rola gyozodve, hogy otthon mar rengeteget esett, mert keddtol elvileg hiderfront van odahaza. hianyzik mar a kutyam meg a szomszedok, de szivesen maradnek itt is tovabb meg sokkal.
regota bennem el, hogy szeretem a nagyvarosokat, a fenyeket, a zajokat, a hangulatukat az ilyen varosoknak. valami megmagyarazhatatlan atmoszfera veszi korul ezt az egesz varost, bar sokan mondjak az elmult napokban hogy elegge zsufolt egy ideje Kolozsvar.
voltunk egyebkent furdobe is, Kolozson is, itt azt hiszem Cojocna a neve vagy mi, nem emlekszem. nem voltak sokan, mert het kozbe mentunk ugye. ott ilyen egeszen sos a viz, kimentunk es kiult a testunkre az egesz. nem tudtam eldonteni, hogy nem szimpatikus nekem az a soreteg rajtam vagy inkabb kezdjem el magamat nyalogatni.
azt hiszem mar nincs is mirol irjak valojaban, csak neha ramjon az irasi vagy vagy nem is tudom mi es leirok mindent ami eszembejut, nem mintha nem lenne kivel megosztani, mert van kivel; es van mit, de annyira nem erdekes, nem fontos es nem is rabolnam senkinek az idejet azzal, hogy ezt elmondjam neki. szoval le a kalappal hogyha volt erod elolvasni vagy kedved.
foleg igy ekezetek nelkul. ja meg talalkoztam Timivel is es a szuleivel, oket is nagyon szeretem, pont mint a tobbieket, elmentunk horgaszni, fgotam sok kishalat, a tobbiek nagyobbakat is. feltem eleinte hogy anyuek unni fogjak, de megnyugodtam kesobb hogy nyugodtan elbeszelgetnek ott a csendes tavi kornyezetben.
masnap megsutottuk a halakat, nagyon finomak lettek szerintem.
a mama, a mama meg sutott finom almas sutemenyt, kozben en baratkoztam a haziallatokkal. horgaszat elott elmentem apaval gilisztat gyujteni a kert tetejebe, fennt, es voltak ott tehenek, a szomszed tehenei lehettek, odajottek, kivancsiak voltak, kedvesek. aztan allt ott a tehen es nezte ahogyan kergetjuk a gilisztakat, turkalunk a sarban, ganejban. megsimogattam a nedves orrat, aztan nagyokat fujt az orraval es baratsagosan pislogott a nagy szemeivel. a napokban meginkabb megkedveltem ezeket az allatokat. a bocikat. valamiert imadom oket.
na jo, mar tenyleg megyek. udvozollek Lau, nem tudom olvasol-e, meg teged is Cseng, meg minden kedves, ide tevedo nenit-bacsit. pa.
hogy én ma mennyi szarságot összeálmodtam... 
a tudatalattim egy megmagyarázhatatlan turmixgép

az egyedül Campusozás jó volt, pedig nem gondoltam volna. és ezen nem is akartam változtatni, miután belesodródtam.
-szia, van kedved ismerkedni?
-ne haragudj, nem.
-miért?
(...na fiam, ez egy fölöttébb kiváló kérdés)
aztán jött az a csávó, aki olyan 150 cm magas volt és helyes és azt állította, hogy ő a facebook magyar helytartója, egy programozó. a homlokomra volt írva, hogy szeretem az informatikusokat? nem. de ő csak mondta a magáét, meg hogy nekem mennyire fontosak az emberi kapcsolatok? mondom, nem tudom. ő részeg és alig beszámítható én józan és beszámíthatatlan.
azok a büdös kis illatok és azok a rohadt nagy zaj. imádom, kellett, megéltem. a Marci meg egy tündérbogár! igen, ő egy tündérbogár! nem csak azért mert, hanem azért is mert mert!! gondolom igazán érted. és láthattam élőben a Lovasit, a Félistent!! és a Beck Zolit sem láttam még és így még anorexiásabb szegény, de Cs-nek igazan volt akkor is, olyan szép. és mindenki mosolyog az emberre és hirtelen világbéke csillagos ég és egyszarvúk ugrándoznak a pusztán. vagy mégsem, de a fele igaz. a fele mindennek igaz volt.
megszúrta az arcomat. 
ezentúl keresztbe ölelni fogom azokat az embereket, akiket igazán tisztelek és szeretek.
nem kellett volna otthagynom. nem kellett volna otthagynom. jó hogy otthagytam. szerencse. nem kellett volna az istenit! és még mennyi mindent lehetne erről a két napról írni.....
nagyon rajongói típus vagyok. súlyos. elnézést.

nincs itt elég szép ember, a blogon. mármint kép, nem rátok célzok. dobok nektek egy-két nem valami jó minőségű Apoc. képet, ok? mindegy, akkor is dobok. (ahh a jobb gépet kellett volna vinnem..)


hála Teknek. e nélkül biztosan nem élhettem volna le az életemet.

(AZÉRT MINDENKI CSAK A SAJÁT FELELŐSSÉGÉRE HALLGASSA...)


szeptember elején új kutyusunk lesz, -puli- Fürge mellé és fogalmunk sincs, hogy minek nevezzük el.
tényleg fogalmunk sincs. szóval kutyanevekkel/ kutyának adható nevekkel hozakodjon csak elő mindenki, ha kérhetem! : )
múltkor megnéztük a kutyust apával, -addig csak ő látta- és ő a legduncibb a többi hét között, olyan kis kedves és akkora személyiség... mivel neve ugye még nincs, Kisgömböcnek hívom.



rolling in the.. ouuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuu
ezzel még korábban találkoztam. a rajztáborról ugrott most be, hogy mennyire szeretem:

arcmosáskor nem éreztem a vizet. hogy hozzáérne az arcomhoz. olyan volt, mintha csak a kezemmel simogatnám a képemet, de nem mosnám le. aztán csak akkor vettem észre, hogy víz ért hozzám és tulajdonképpen arcot mosok, mosnék, amikor nagyon megfájdult tőle a szemem.
   egyébként tényleg nyomorodott vagyok, még a nyulam, evelin is összekarmolt. vagy én karmoltattam össze magamat vele, azzal, hogy fürdőruhában kivettem és engedtem kapálózni. ezt azóta sem értem. de a hasam és a kezem most bjutiful.


 francinyúl.

fesztivállapotok uralma.



mindig elhatározom, hogy regisztrálom magam vadfruttik.hu-ra, aztán kimegy a fejemből. megtettem ma, jobb később, mint soha. de azt a furcsa szöveget még mindig nem tudom helyenként kiolvasni azon a kis képen, a "Hogyan készül?" címszó alatt.. amit a L.M írt. ennyi még csak meglett belőle, a többit kicsillagozom, mert azon szegény részei olvashatatlanok:

"idegből ******* ömlik az erőszak
elönt(?) már az izzadságszag
fotelban ülve...ideggörcs rángat
éppen hogy csak megszülettem
magamba roskadva ideggörcs kínoz
csodákat várok -

török, zúzok mindent...******
mindent ütök, mindent *****
hajam tépem, a végét járom
mérgemben a körmöm rágom
magamba roskadva ideggörcs kínoz
 a ***** titok
lakásban minden romokban hever
előszöri látvány a lábamról lever

Ezt részegen írtam le
egy dalszöveg, egy ****ról"

gőzöm sincs, mik kerülnek a csillagos részekre, de ez már így magában érdekes.. :D


    nagy, családi tanácskozás során megegyeztünk, hogy Campusozzunk. azaz -ozzak. bár Cs nyaral, T és L nem lesznek otthon szintén. Lauuuuu, gyereeee, gyertek el Dórivaal!! :D aludhattok nálunk, Szoboszlón!! maximum Dudust elhívom, bár nemigen sejtem, hogy ő élvezné-e, bár korábban elejtette, hogy a Paddy and the Rats igencsak tetszik neki és nekem sincs velük bajom, csakhogy csütörtökön játszanak -ahogyan sajnos a Quimby is- és pén., szom. megyek. mondjuk az Apocalypticát is bírja.. vagy gondoltam osztálytársamra, A-ra, aki eleve Debrecenből jött hozzánk, az iskolánkba, ő így is-úgy is megy a fesztre, de nagyon nem az én világom a csaj. legalábbis azóta gondolom ezt, hogy megbeszéltük, hogy szerinte a Kiss Tibi öreg, mire én küzdve azzal, hogy ne nézzek csúnyán, közöltem, hogy nem. sőt, még az Iski lánykákat is megkérdezhetném, de nem akarom, hogy azt higgyék, hogy a nyakukra akarok akaszkodni, mert nem akarok, meg hát nekik is meg lehet a saját menő haveri-ismerősi körük. más korúak, nem is ismerjük igazán egymást. fene tudja, rákérdezünk itt-ott. max egyedül elmegyek, de az ismerkedést sem büntetik.
azért örömmel venném, ha valaki eljönne velem, egyedül mégsem az igazi.. : )
    úgy várom a rajztábort is, meg ezt is. közben egy-két emberkének rajzolok pólót meg kikölcsönöztem egy kötelezőt, egyenlőre csak egyet, hétfőn viszem is vissza, vagy kedden. rövidke. 
elélek addig is, amíg epekedve várom az Apocalypticát, Irie Maffiát, Fruttikat, az I.T.I-t, meg ami jön, és főleg a 30y-t és a Kiscsillagot, mert rájuk várok a legjobban, hogy élőben is láthassam őket... 
főleg, mióta Cs közölte velem, hogy a B. Zoli élőben csudaszép...


...mert ezt a L. mutatta nemmost. :*

meghaltam.

 

 
"ha nem bírok aludni, akkor lefekszem a földre. és akkor így lefekszem a földre és a számítógépen ott világít zölden egy led és azt így néztem és gondolkodtam: "bazzeg, mit fogok holnap mondani... most akkor izgulok vagy nem?" és aztán kitaláltam, hogy mit fogok mondani a számok között és tudtam, hogy úgyse azt fogom mondani a számook között és akkor eszembe jutott az, hogy amikor majd ott állok a színpadon, akkor eszembe jut-e az, mikor most itt fekszem a szőnyegen és közben nézem a ledet és eszem jutott az, hogy mit fogok majd holnap mondani."


loptam a csengétől, remélem nem haragszik majd érte. olyan rég töltöttem ki ilyen faszságokat, legutóbb, ami hosszú volt, az egy közvélemény kutatás féleség volt, zenei témában..

1. Hány éves leszel öt év múlva?
ó baszki hármas vagyok matekból. várj..22 !

2. Szerinted akkor házas leszel?
sosem lehet tudni, de valószínűleg nem.

3. Milyen magas vagy?
nem tudom. tényleg nem tudom..olyan 165(?)
 
4. Melyik filmet láttad utoljára?
a holtak hajnalát.

5. Kit tárcsáztál utoljára?
apum.

6. Ki hívott téged utoljára?
lucián asszem.

7. Kitől kaptál utoljára SMS-t?
a djuice-tól, olyan elinvitálót: "Az EFOTT és a djuice idén Velencére hozza el a nyár legkirályabb fesztiválját! Tombolás, vízpart, diákbarát árak! Július 3-8, ott a helyed! www.efott.hu"

8. Jobban szeretsz SMS-t írni, vagy telefonálni?
 sms inkább.
9. Van háziállatod?
hogyne, pulikutyám, fügi (fürge) és két nyulam: franciska és evelin.
 
10. Mit csináltál tegnap éjfélkor?
bealudva feküdtem, a tv előtt.

11. A szüleid házasok/elváltak?
házasok.

12. Mikor láttad utoljára anyudat?
amikor kb. két órája nyugovóra tért és jó éjszakát kívánt.

13. Hova mentél utoljára?
ki a kertbe, sóskát pucolni. hosszútávra, veszprémben voltam.

14. Mit szeretsz a télben?
a mikulást meg amikor a kutyám bedugja az orrát a hóba és túr.

15. Mit szeretsz a nyárban?
"36 fokos éjszakák, a sarkokon transzvesztiták.." nem, egyébként a strandszezon beálltát és hogy este ujjatlanban mászkálhatok. meg a nyári koncerteket.

16. Mit szeretsz a tavaszban?
"tavaszi szél vizet áraszt.." szinte semmit.

17. Társaságkedvelő ember vagy?
nem különösebben. a társaság összetételétől függ. de szeretem a nyüzsgést, azt hiszem lényegében társaságkedvelő lehetek.

18. Mit ettél utoljára?
popcornt és még mindig tart.

19. Melyik a kedvenc éttermed?
egy egri pizzéria inkább, aminek nem tudom a nevét, mert irtózatosan bonyolult.

20. Melyik a kedvenc kávézód?
nem iszom kávét.

21. Melyik a kedvenc teaházad?
nincs. az itthoni teakuckó.

22. Melyik a kedvenc desszerted?
ez most komoly? mindet soroljam fel? ah. minden !

23. Melyik a kedvenc levesed?
a gombaleves, bármely változatban.

24. Szereted a kávét?
mint már írtam, nem igazán.

25. Naponta mennyi vizet iszol?
nem eleget.

26. Mit iszol reggelente?
tejet/vizet/üdítőt.

27. Hason fekve alszol?
úgy is..

28. Tudsz pókerezni?
nem és azt hiszem nem is akarok soha.

29. Jártál valaha Kanadában?
nem. max álmomban.

30. Ismersz valakit, akinek ugyanakkor van a szülinapja,mint neked?
persze. Jared Leto bácsi meg egy fiú musemania.hu-ról, dávid.

31. Szeretnél gyerekeket?
kettőt -Marcell és Rozi- mert nekem nincs testvérem és ritka szar.

32. Beszélsz idegen nyelveket?
virágnyelvet sem. de elvileg angolt és németet tanulnék.. minden álmom, hogy megtanuljam egyszer, minél hamarabb a kézjeles cuccos kommunikálást. a "teletext 888. oldalán feliratozva is megtalálhatják"-ot már tudom.

33. Voltál valaha kórházban?
amikor kiszáradtam, pár éve. kurvasok teát megitattak velem.

34. Tenger vagy medence?
"vágjál lyukat a kádba, vágjál lyukat a kádba.."

35. Gyakran hordasz ékszereket?
a fülemben csak. meg van egy gyűrűm és ennyi. a nyakláncok magamon idegesítenek.

36. Melyik a kedvenc tévéműsorod?
a dr. house.

37. Ki a legviccesebb ember, akit ismersz?
a szomszédnő, mártika.

38. Plüssállatokkal alszol?
nemigen. néha a szürke-fehér plüssmacskámmal, cilivel. de mindig lelököm/ledobom.

39. Milyen a mobilod csengőhangja?
hanoi-túl kevés. mások mindig beszarnak tőle de én is.

40. Megvannak még a gyerekkori ruháid?
egy kis része.

41. Milyen színű a fal a szobádban?
egykoron biztosan szépsárga volt, most már ilyen fakó hugysárga.

42. Alvás közben be van zárva a szobád ajtaja?
változó. résnyire nyitva.

43. Sokat flörtölsz?
csak koncertek közben vagy után. ritka.

44. Mibe mártogatod a chicken nuggetseket?
a wc kagylóba. esküszöm nem ugrik be, hogy mi az.. ahhoz látnom kellene a csomagolását ha van olyanja.

45. Fel tudod tölteni benzinnel a kocsitokat?
kizárt. max az utasteret de az úgy érdekes akváriumállapot lenne.

46. Olvasol napilapokat?
csak néha augusztusban, a strandon.

47. Szereted a Snoopy-t?
a reppelős aszottarcú feketét vagy a kutyát? van olyan kutyás pizsamám, a nadrágrésze nagy rám.

48. Nézel valamilyen szappanoperát?
nem.

49. Ha lenne rá lehetőséged, úsznál delfinekkel?
simán.

50. Név:
zsófija. zsófi. vagy egyéb alternatívák. de te hívhatsz emesének is.

51. Kor:
17. de anyum mások előtt mindig egy évvel többnek mond, mint amennyi vagyok és ez bosszant. tehát ő szerinte 18.

52. Születési hely:
Bp.

53. Lakhely:
vámosgyörksziti szívében.

54. Kivel élsz együtt:
anyummal, apummal.

55. Horoszkóp:
bakkecske. mek.

56. Kínai horoszkóp:
 szezámmagos csirke.

57. Iskola:
berze.

58. Vallás:
kételkedő fruttista.

59. Magasság:
lsd. fent.

60. Súly:
46. mert híztam.

61. Szemszín:
keki. olyan sötétzöld vagy milyen.

62. Hajszín:
furabarna.

63. Szemüveg/kontaktlencse:
előbbi van.

64. Fogszabályzó:
nincs. pedig mennyit könyörögtem titokban, hogy 1x legyen, de nem jött össze, mások szerint fölös.

65. Tetoválás:
szeretnék, ja.

66. Piercing:
fültágító. más nem nyúlhat a fülemhez csak én.

67. Jellemezd magad egy mondattal:
álmos vagyok, hagyjál.

68. Alapvetően pesszimista vagy optimista vagy?
változó. inkább előbbi.

69. Liberális vagy konzervatív gondolkodású vagy?
magam sem tudom.

70. Félénk vagy inkább bátrabb?
mindkettő, váltakozva. beteges..

71. Lenézel másokat?
nem.

72. Gyakran vagy depis?
megesik.

73. Anya:
most alszik.. kivételesen különösen jól főz! szeretem. csenge szerint hasonlít egy egérkéhez.

74. Apa:
tv-t néz és ő is mindig bealszik előtte. csak én nem szoktam horkolni. amúgy mindent képes megszerelni, egy kis ideje nyugdíjas. segítőkész de ő is ingerült, mint anya.

75. Testvér(ek):
mint már írtam, nagy sajnálatomra nem született.
 
76. Féltestvére(ek):
nem tudok róluk. nincs.

77. Mennyire összetartó a családod?
szét vagyunk esve az ország legváltozatosabb pontjait érintve, de a közeli kisebb körű tökre az tud lenni.

78. Mennyire állnak hozzád közel a családtagjaid?
nagyon.

79. Hány barátod van?
magam sem tudom. kevés de kurvára különlegesek.
 
80. Könnyen barátkozol?
szerintem nem igazán. pedig tudat alatt akarom és igyekszem.

81. Szeretsz új embereket megismerni?
nem, imádok!

82. Legjobb barátod:
elméletileg tekla, gyakorlatilag honnan tudjam. hagyjál..

83. Melyik barátodat ismered leghosszabb ideje?
andrist és teklát.

84. Melyik barátod ismer téged legjobban?
nem tudom..

85. Hiszel a szerelemben?
bizonyos mértékig muszáj, azt hiszem.

86. Létezik “szerelem első látásra”?
mit tudom én.

87. Most szerelmes vagy?
már magam sem tudom mi vagyok, de nagy eséllyel nem szerelmes.
88. Első csók:
lesz egyszer, még ha szerinted ki is öregedtem belőle a mai világban.

89. Jelenleg szabad vagy?
igen.

90. Visszautasítottál valaha valakit?
zenetáborban vagy két éve. de az inkább menekülés volt mint visszautasítás.

91. Téged visszautasítottak már?
magam sem érzem. nem hiszem. nem vagyok bátor..

92. Félénk vagy, ha randizásra kerül a sor?
nem tudom, nem randizok. vagyis voltam egyszer, de akkor én a "megnyugtató alany" voltam a két fél között.

93. Te teszed meg az első lépést?
kizárt.

94. Megcsaltad valaha a barátnődet?
...

95. Téged megcsaltak valaha?
ott még nagyon nem tartunk, nem fogunk. nincs kinek, kivel.

96. Gondolod, hogy a szerelem fájdalmas?
ja.

*Szex*

97. Beállítottság:
egy-két éve még az anorexiás fiúcskák tetszettek, most a leheletnyit túlsúlyosnak tűnő, kicsit sem edzett formák az erősebbik nemből. erősen változó. általában újra felbukkanó "motívum" a nekem tetsző szerencsétlen flótások esetében a szűk, kis szem és az alacsony testalkat. amúgy kezdek félni, hogy a kopaszodó fejek felkeltik az érdeklődésemet.

98. Bizonytalan vagy a beállítottságodban?
túlságosan szeretem az ellenkező nemet ahhoz, hogy eltérjek az "eredeti tervtől".

99. Szűz vagy?
igen

100. Mit gondolsz a házasság előtti szexről?
miért kéne tiltani vagy várni.
 
101. Lefeküdnél valakivel már az első randin?
-

*Előfordul(t) valaha…*

102. Ittál alkoholt?
megesik.

103. Füveztél?
még nem.

104. Gyűjtesz képregényeket?
gyűjtöttem. kis koromban, ja. össze is gyűlt vagy 15 db Garfield.

106. Ötnél több rap-albumod van?
áá. nincs.

107. Van iPodod vagy mp3 lejátszód?
mp3 volt, de már telefonon nyomom.

108. Szereted a Disney filmeket?
van hogy.

109. A “lol” kifejezést élő beszédben is használod?
csak ha álmos vagyok.

110. Dohányzol?
megesik.

111. Hetente eszel gyors kaját?
ritkábban.

112. Voltál külföldön?
ja.

113. Szereted a videó-játékokat?
régen sims függő voltam, amíg a sims 1 föl nem robbant a számítógépemben és apám ki nem műtötte belőle a CD darabokat. aztán sims 2-t nyomattam, de vhogy letörlődött, eltűnt. meg bejött a gta is. megesik, hogy nézem andrist, amint a cod-on gyilkolászik vagy mit csinál.

114. Volt, hogy megnyomkodtad a lift összes gombját?
természetesen igen. sokszor.

115. Volt, hogy megittál egy egész doboz tejet egy óra alatt?
nemigen.

116. Ültél repülőn?
soha még. nagyon vágyom rá pedig.

*Múlt*

117. Legrégebbi emlék:
hisztiztem az oviban, hogy nem aludhatok amellett a fiú mellett, aki mellett akarok. meg azt játszottam szoboszlón mindig, hogy macska vagyok és anyu-apu köntöseinek megkötőjét húztam ki, azt tettem be a gatyámba, faroknak.

118. Valami, amit jó lenne elfelejteni:
ó, sok van.

119. Mit csináltál 2000 szilveszterén, az ezredfordulón?
hát biztos nem azon feszültem, hogy vége a világnak, menekülni kell. amúgy: ?

120. Mit csináltál, mikor a szeptember 11-i támadásokat meghallottad?
őő nem tudom.
*Jelen*

121. Hogy érzed magad?
kicsit nyomott fejem lehet már így éji egy órakor, de az mr2-t hallgatom, mert VOLT közvetítés van, a Quimby már lement, most pont a Kiscsillag - Örökké fejeződött be és Lovasi közölte hogy "sziasztok, a színpadon a világhírű Kiscsillag zenekar!" meg hogy az Örökké szövegében benne van a keze a lányának, de ezt eddig is tudtuk, Bandi. olyat mondj, amit nem vágok. mert olyan is sok van.

122. Mit viselsz?
szürke török bőbugyi-gatyát vagy hogynézezki, meg fekete ujjatlant.

123. Mire gondolsz?
hogy a Lovasi énekeljen még jó sokáig és hogy az az álmom jelenleg, hogy őt lássam élőben, minél hamarabb. meg hogy lopni akarok egy üveg lekvárt a kamrából, most főztünk be, vinnék neki.

124. Mik a terveid mára?
hát mivel 1:07 van, ezért már ma van holnap, szóval a másik erre rákövetkező holnapra nem tudom mit tervezek.

125. Most hol vagy?
a középső pici szobában, amúgy elszálltam a képzeletemben Máshollendbe.