nekem sosem fog menni ez a "rocksztárokat-is-normális-hétköznapi-emberként-kezelni" -dolog?! néha ilyen szánalmas ugráló tinédzsernek érzem magam, aztán rájövök, hogy azért, mert az is vagyok. egyenlőre ez kezelhetetlen - no meg kellemetlen. mert "nyugalmi állapotban" vagy pld. egy koncert előtt még el tudom határozni, hogy no, akkor most természetes leszek és úgy is viselkedek, úgy, ahogyan szoktam, de aztán ennek hamar annyi is.
most a Muse szeretetem éledt újjá. tulajdonképpen eddig is megvolt, csak egy kis időre elpárolgott. ennek okát nem tudom, bár a nyár kifejezetten örömteli volt, talán ebbe nem illett bele, vagy csak nem volt szükség.. de most képes vagyok megidézni azt az érzést, amit még kezdetekkor birtokoltam és újra végig hallgatni egy egész albumot vagy megnézni egy rakat képet, amin éppen Matthew Bellamy mászkál és Kate Hudson mellette tolja a babakocsit vagy fordítva. felvillanyoz ez a novemberi koncert, komolyan. amennyire vártam az új lemezt és rettegtem is tőle, ez most olyan lecsillapodott állapot, mindent értékelni tudok és optimistán állok mindenhez, ami talán csak egy nagy kupac szarral érhet fel, de milyen jó hogy mégiscsak létezik. nos, ez a lemez nem ilyen. személy szerint mindenkinek ajánlom figyelmébe, vagyis kifejlett hallószervébe, hogy végre élvezkedhessék egy kicsit. mert ami jár, az jár egy pár fülnek is, azt hiszem. mindenféle nemű stílus megtalálható a korongon, kicsit olyan érzésem is lett ettől, mintha burkoltan kifejezné: "bekaphatjátok, most aztán mindenki azt válogat ebből kedvére, amit akar, soroljatok be és határozzatok meg kedvetek szerint!" lehet, hogy csak én gondolom túl a dolgokat, de kicsit olyan érzésem van, mintha egyszerre ennék különböző ízű dolgokat, amiket valamilyen természetfeletti módon mégsem hányok ki.
haljak meg, szerzek egy csillogó gatyát a koncertig!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése