kisbetűkben néhány szót a Linkin Parkról.

a Linkin Park "Castle of glass" c. számával lépten nyomon összefutok, (iskolában, rádióban, üzletekben) sok problémám van vele. egy dal, ami nagyszerűen kezdődik. komolyan, berobog az eleje és képes meggyőzni. sejteti, hogy "hölgyeim és uraim, most valami igazán jó fog következni". aztán éneklés. borús, mély - jó lesz ez.. aztán bumm, 1:10-től kb, amikor megszólal a refrénnek nevezett dolog, ráébredünk: "mi a f*** ez, amire úgy várattatni kellett?" majd megint elkezdődik, mint az elején, és megint jó. az ember már egyre jobban össze van zavarodva, komolyan. most akkor király, vagy haragszom? mindkettő. most akkor tényleg ez a refrén? mert jó, könnyen megjegyezhető, meg milyen jó, nézd már ott a dal címe benne. befejezés? ja, hogy nincs is befejezés, csak jól megnyújtották az utolsó szót és vége. aha, értjük. köszönjük igazán. megjegyzem: nem néztem utána az albumnak, sem a történelmének, születésének vagy mijének és LP-ot sem hallgatok már jó ideje (úgy állok hozzá, mint a Green Day-hez: no, lássuk, mitek van megint), de gondoltam beleszagolok már a "bámulatos újjáéledésükbe". persze beszéltem én már erről sok mindenkivel, nem értettek velem egyet, amit kultúráltan el is fogadtam. az angol tanárom egyenesen leszidott, hogy a LP soha nem is volt eltűnve, így nem is kellett "előtűnniük". hát, te tudod. szóval, csak ennyit akartam magamból kihányni, hogy csókolom, régen mért teccettek sokkal jobb számokkal előhozakodni, kedves cseszterbácsi? változni lehet és kell is, de most nekem ez tetszik vagy sem? vagy inkább: nekem most ez kell vagy sem? nem, nincs rá szükségem.
elnézést, ha tévedtem bizonyos dolgokat illetően, mondom, nem kutakodtam sehol semmi után. ha egyszer lesz még kedvem fikázni, azt is kifejtem, hogy miért nem szeretem a Tankcsapdát és mi a problémám a Nickelbackkel.



 

amúgy esküszöm lesz valami világosabb háttere ennek a f** blogomnak.


tegnap azzal szórakoztam, hogy beálltam közvetlen a tükör elé és a beközelítettem szemmel a tükör felszínére, majd vissza, aztán megint, majd vissza és közben néztem a pupillámat. annyira tetszik, egy időre leköt az ilyesmi. kicsit félelmetes volt. egy olyan szakaszhoz érkeztem, amiben valójában nincs közölnivalóm a világgal, az emberekkel, az állatokkal. senkivel. csak imádok figyelni és hallgatni. meg tenni-venni ezt-azt.

 

 

 

 

 

*józene*







"-kérdezhetek valamit, zsófi? megpróbálnál őszintén gondolkodni és tényleg megválaszolni? ezen annyit gondolkodtam, nem értem.
-igen.
-miért, mi miatt gondoltad meg magad?
-rájöttem, hogy nincs bennem elég szorgalom, kitartás és így, sokkal könnyebb volt. nem is tudom.
-mert ha én vagyok az oka, vagy nem jó eszközökkel fordultam a dologhoz, akkor... én nem a kedvedet akartam elvenni.
-tudom.
-3 éve, amikor először találkoztunk, akkor még, (...)"

-3 év.

istenem.





ez az ELTE-BTK nyíltnap érdekes volt...

"és akkor megkérdeztem erről a Lovasit, az alternatív zene pápáját, .."

köszönjük Marcell, ez történelem tanulás előtt pont aktuális volt. : D

frizuragondok.
avagy hajad érjen a bokádig

haj még ilyen lassan sosem nőtt. hogy létezhet ilyen hajszerkezet egyáltalán? lassan nő és egyenesedik is ki. anyukáját. bizonyos időközönként rámtör ez a hajváltoztatási kényszer -mint sokakra-, ami poén. ha nem vágattam volna le 2,5 éve a hajam teljesen rövidre, mostanra már a fenekemig érne. sosem volt ilyen kétségbeeséses mizériám, hisztizéseim, a hajamat illetően, mindig nyugodtan el voltam vele, azzal, ami éppen a fejemen volt. bár a fiús fazontól az emoson keresztül a természetes göndörig minden voltam már. volt, amit élveztem is. festve még nem volt és nem is lesz sosem. nem rég fufrut nyírattam, azzal az indokkal, hogy nekem még sosem volt, hát mi az hogy ne legyen. lett. meg is szoktam, igazából kifejezettem szeretem, mégha sokak szerint kislányos is a fazon. visszatérve a hajam fajtájára.. az a középbarna, világos. most egy kicsit megnőtt, már ahhoz képest, hogy milyen rövid volt az elmúlt pár évben. ahogy nő, úgy egyenesedik is -inkább lenyúlásnak mondanám-, és tulajdonképpen olyan, mintha egy sor, kicsivel hosszabb póthajam lenne berakatva, na az a kinyúlt része, alul. utálom, amikor szóvá teszik, hogy miért egyenes alul a hajam. azért mert. mert annak már csak a vége kunkorodik be. jó, jó, igen ez nem tragédia, és eddig, mondom, én sem paráztam hajzati kérdéseken, de most tényleg nem tudom, hogyha megnövesztem tegyük fel hátközépig érőre legalább, akkor milyen lesz. valószínűleg csak hullámos marad. tudjátok, az a csapnivaló fajta. ami nem göndörödik már be, hogy állhasson valahogy, de kivasalni sem lehet, vagy ha lehet is, visszaugrik. egy fejtetőre lapult, alul szétálló szalmakonc az eredmény. szóval így áll a helyzet. nem nő gyorsan, de ha nőne se tudom most, hogy hogyan fogok kinézni vele. mindegy, megnövesztem, ez már biztos. akkor még mindig visszavágathatom középhosszúra, ha nem tetszene. hát ezt korrektül megbeszéltem magammal. jóéjt.



 



 a szilveszter adta, hatkor mentek el. azóta sem értem, hogy lehet 5 óra hosszat kártyázni. megtettük.

komolyan, egy árva lélek sincs a közelemben, akivel úgy igazán jót tudnék a hétköznapokban beszélgetni és aki akarna is velem, ez részben miattam van, másrész a sokmindenki miatt. mert igazán alkalmas lennék rá, csak ehhez vkinek szent céljául kéne vennie, hogy belőlem értelmes dolgokat szedjen ki és az még érdekelje is őt. H-tól is hányok lassan, meg a neonácista kilengéseitől, pedig én aztán tényleg leszartam, hogy amellett, hogy haverok vagyunk, semmiről sincs megegyező véleményünk. mindenki más jól elvan a hatszázmillió éve ismert legjobb barátaival. csak az ilyen önsajnáltató köcsögök ülnek egyedül, szótlanul, otthon, mint jómagam. de, ez még bármely percben vátozthat, tudom, most valaki kint áll az ajtó előtt az én szavaimra várva, hogy bejöhet. ha lehetne tömeget bérelni olykor, megtenném. sokszor megtenném. még zene se kell, nem kell pia, nem kell fesztivállapot, csak közelség. picsába.

meg ez az egyezés. minek akar bárki bárkivel közös pontokat találni. szeretem a kókuszus csokit. én is. aztakurva, ez egy örök kapcsolat kezdete. rohadtul nem.