kalap volt csupán minden felhő nekünk, neked sötét halotti lepel.

nagyon lenullázódtam, azt azért tartsuk észben, de szeretném megköszönni itt is kedves csengnek hogy koncertet adott nekem a farakás legtetején, a szélben!
ez egy mókás szemétszedős nap volt, borús, nagy felhőkkel, kedves emberekkel, jóindulatúan pöfögő buszokkal, helyes Marcikkal és olyan csuda álomvilággal.




nyugodj békében, Jimbo. nekem te voltál az egyik legkülönlegesebb barát a földön és szeretném hinni, hogy most a macskamennyországban vagy, ahol kedvedre ugrándozol a felhőkön, mint akkor, nyáron, a füvön tetted. sose feledd, tovább dorombolsz a szívünkben.

JIM GÖSSER.
[2011?-2012.03.31.]
"szia neked és a fecskédnek is"

-miért beteg a párna?
-mert huzatot kapott.
ha.ha.ha.nem vicces.

    azt hiszem nem fogom tovább áltatni, még egy rövidke pillantással sem. úgy döntöttem; ha igazán szeretném, akkor nem kellene folyton-folyvást bizonygatnom saját magamnak és akkor már igazán megmondtam volna neki vagy igazán a tudtára hoztam volna valahogy. mert kiszámíthatatlanak a cselekedeteim, hogyha valamilyen idegen löket elragad, akkor azt csinálom, amit az sugall. ott már nincs személyiség, ott már nincs illem, ott nincs jóérzés sem, ott én sem vagyok. ott valaki már lép színre, aki legalább annyira nagy hülyeségeket csinál, mint a gazdatest valójában. és mégis teljesen más, hogy ennyire irányíthatatlan belülről. mindig sírás a vége.
   
arra gondolok, hogy üldözöm az embereket tudat alatt és néha nem csak ott. engem egyáltalán nem üldözne senki. esetleg csak azért, hogy neki jó legyen. mindig csak azért, hogy neki jó... sajnáltasd még magad, zsófi, kérlek. most mindennél jobban szükségem van a magam segítségére. vagy legalább mozduljunk valamerre, kedves én. nem akarok nélkülözni senkit sem, nekem legyen itt, aki kell, mert kevesen vannak, mindenki rossz helyen. 

szombaton elmegyek a csengével szemetet szedni. elvileg. hű de jó lesz, általánosban szedtünk utoljára szemetet. és igazából én is tökre megcsinálnám a haját, csak rohadtul nem értek hozzá és hát na. 
csak nőne már meg az én hajam is, mert ez még édes kevés a hajálmaimhoz, amiket szorgosan kitaláltam...
remélem nem fog esni az eső. bár olyan kedvem van jelenleg, hogy mindegy is már. várom. 
(annyira utálom, hogy a tudatában vagy annak, hogy általában függőséget okoz a személyiséged, az egész lényed. tulajdonképpen utálnom kéne a veled eltöltött időt, de olyan kincs vagy, amilyet ritkán basznak a földre. mindig azt érzem, hogy egyszer eltűnsz a világról, ha tehetném; állítanék melléd valakit.)

és folyton elrepülsz. meg vissza. 



azt hiszem vannak véletlenek, tudom, hogy vannak véletlenek. és minden egyes könnycseppem hirdeti: hogy véletlenek vannak, ti idióták. csak maga a könnyedző alak sípolja ki két baszd meg között az igazságot, hogy véletlenek talán mégse léteznek. de akkor mi az igazság?

és én csak hányom a történteket és fejbe vág olykor valami ismerős érzés, hogy nem a megtörténtek a fontosak, hanem talán a szereplőket kellene örökre kiiktatni. egy olyan mesévé formálni, ami alapjában véve még gyerekbarát is és a végén már én sem lennék ilyen önző ratyak. átgondolom.


nem rég írtam. jó nagy kaki ez is, de ezt éreztem. úgyhogy olvassátok szeretettel vagy amivel gondoljátok.
nem tudom minek indult, minden esetre beküldtem az iskolai kiadványszarságba és itt van ni. mert azt hiszem ebben élek/éltem és gőzöm sincs miért vánszorognak a fejemben ittasan a hülye gondolataim, amiket még leírni is kényszerülök néha. mert máskor úgyse lenne időm felrakni - és olyan fölösleges is megosztani ezt bárkivel is. talán. talán...

 Nadrágszár húzogatók


„Nem vagy te senki se, látom e szemekben”-
Gondolják, mind okosan, bezárt ketrecekben
Több a fény, vagy igazán jobb biztos az ellátás,
Nincs fejükben gondolat, vagy ablakukon kilátás.
Majd ti összegyűltök egy helyre, fontos megbeszélni,
Hogy náluk, nekik „úgy van”, nekünk „csak, így ni”.
Mert nincs erőtök az életetekhez vontatókat hívni,
Vagy legalább tolni magatoknak, folytonosan szidni
Kik felettetek állnak, avagy alattatok csúsznak,
A porban ruhájukat sárosra, véresre húzva.


„Hamis a világ, kisfiam, te magad is láthatod”-
Mondta neked apukád, egy nagy kőben elbukott,
Visszanézett rá a pocsolyából egy szomorú férfi
Képe összehúzva gyűrt saját szívébe egy nénit.
Ő volt, aki megszült, etetett téged sokáig, majd
Felnőttél és emésztetted a múltadat, még órákig.
Zacskóval, dobozzal, üveggel a sötét sarokban,
Parti fényben, egyedül vagy „tök jó fej” spanokkal.
Sosem tudjuk meg azt; jól tetted-e vagy hibáztál,
„Majd megtudod, ha te is, apa leszel, vigyázzál.”


„Csillagfényes sötétben, te lehetsz örök vezetőnk”-
Olvasta az óvó néni, vaskos kezében mesekönyv,
Elhiszem az egészet, mert olyan jó benne lebegni,
De ha tovább gyarapszik súlyom, a felhők engedni
Kényszerülnek alattam, és én a háztetőkön landolok,
Félek; ha tovább zuhanok, úgy mindent letarolhatok.
Ha a kedves néni fönn marad, nem tud lenn elkapni,
Akiknek el kellene, azok biztos ott hagynának üdülni.
Fejdíszeket gyártanék neked, kis vörös cserepekből,
Csak vigyél le a földig, megmaradt zsebpénzedből.


„Hozd ide az újságot, hisz’ nagyapád háta már fáj”-
Lassan felemeli fejét és halkan mormolja, száján
Kibuknak régi idők, még régibb dalainak
Főhőse volt ő és várai falainak…védője?
Ő már elszavalt szavakat és megszagolt szagokat,
Már összeterelt szeleket, fölszámolt századokban.
Mélyre vésett ráncaiból rám hull a bölcselet pora,
Szemeiben lüktet az álma, nincsen csak egy foga.
Úgy gondolom; jelenlététől jóval okosabb leszek,
Igazából csak mellette ülök, mert én így szeretek.



„Egymás hátán tüntetők, hó lesz a nagy fagyban”-
Bemondta a híradós nő, minden egyes napszakban.
Ami most még mínusz kettő; holnap mínusz tizenhat,
Mert az Eta néni tovább adta Piroskának és Izának,
Otthon kell hát maradni nekik, akkor is, ha süt a Nap,
Ha nem Való a Világunk, az UV sugarak támadnak.
Én is voltam kisgyerek és kanalakat görbítgettem,
Alig értem föl a TV-t, de a kezemet már rátettem,
Megjósolták nekem akkor, hogy mi akarjak lenni,
Mondták, hogy lesznek, kik évente megkérdezik.


„Tanulj, mert ha nem tanulsz, takarító/nő leszel”-
Édesanya lánynak, fiúnak a jegyekre így felelt.
Így volt ez veled is, a padban, szűk szemekkel,
Meredtél zöld táblára, gyakran nehezedő fejjel.
Formaruhád farmer volt és vizsgákra bementél:
Te hét pöttyösre írtad - nem valami szerencsés.
Mondták; katicaként még szállhatsz a végtelenbe,
Itt unalmas bogár maradsz, aki eszi a levéltetvet.
Emberlábak erdejében, a szebb jövőért verdestél,
A rideg valóság szippantott be, utaztat, mint LSD.

~

Lelkem mélyén elaludtam, ágyam itt kell, vessem,
Széles mosollyal reagálok, ha más is így, ezt tette.
Ablakon át, nyulat lesve, játszom bukott tragédiám,
Futószalagon, őrülten, szerte, halad egy új artérián.
Agyam megalvadt területe mindig csődöt mondott,
Ablakom másik oldalán, a Teremtő is megmorgott,
Nem tudom; kezével a tájat mutatja-e vagy takarja,
De tetszik a háttérben, a színek mindenféle tarkája.
Utasok, sok alszik, szemük mégis nyitva maradva
Éjjel kémleli a holdat, hol megtelve, hol elfogyva.




SZOMBAT. ÉS MÉG MINDIG BETEG ANYU ÉS ÉN MÉG MINDIG HASZTALANNAK ÉRZEM MAGAM.

   nos ő lenne az a póló a szöveg közepén. nem igazán szenvedtem meg vele - ezt nem azért írom, hogy felvágjak, hanem mert a pólókkal megszoktam. holnap oda is adom a csajnak. bár a témáját utáltam, (már írtam lentebb, miért) mégse fogadtam el érte egy vasat se. magam sem tudom miért, de nem tudtam. könnyebben fogadnék el pénzt olyantól, akit szeretek. ez valójában kirázóan hangzik, de így van. és a munkámat sem érzem tökéletesnek. csak megfirkáltam, összecsaptam. mert utálom. vmi CD borító amúgy az eredeti minta, de olyan szar minőségű, h abból kiindulnom is már-már lehetetlennek tűnt. általában szívesen csinálom, de még bennem van a vírus is, tudom h jövőhéten egy halom házit pótolhatok és írhatok meg egy csomó dogát. és nekem semmihez sincs kedvem, csak zenét hallgatni. tehát rajzolni sem volt kezdem a napokban, de kergetett az idő a nagy koszos seprűjével, hogyha utolér, ő bizony elfenekel! nem ért utol, de érzem: nem úsztam én ezt még meg tisztán. vagy szárazon. hogy is mondják..
   de ha nyár lenne...akkor nekem lenne kedvem minden szörnyűséghez, kimennék segíteni apának, a kertbe és ültetnék mindent, mindenkor, mindenhová. és nem unnám meg. soha de soha. talán találkoznék végre Lauval, mert régen láttam és elmennénk anyuékkal Szegedre. mert képzeljétek, apu és anyu belementek, hogy lenézzünk oda is. még sose voltunk, csak apa - ő is nagyon régen. ezért megígérte, h akkor mehetünk. alig várom!!! és kibújik belőlem ilyenkor egy boldog kisgyerek, aki mindent körbeugrál és teli torokból visítozik.



ma elvittem a kutyámat, Bügit (neve továbbfejlesztett; Fürge-Fürgi-Fügi-Bügi) sétálni. sütött a nap, MR2-t hallgattam és én voltam a szeretetistennő maga. vettem vonatjegyet, addig őt kikötöttem. nem is várt többet 20 mp-nél, aztán csak mászkáltunk tovább. olyan gondtalannak éreztem magam. azt hiszem ezért is érzem, hogy jön a nyár - mert egy hetet b***tam a rezet itthon. és ezért már nyár volt. legalábbis úgy éreztem. de azért komolyan hiányzik az iskola is. vagyis nem minden része. de a hiányaimat már szintén tisztáztam lentebb.
   próbálom általában azért az időmet értelmesen eltölteni. mert úgy kell. és azt is tudom, hogy ha éppen nem tanulok és épen nem írok szar verseket - amik nem is versek -  akkor rajzolgatni kéne valamit. és ha éppen azt érzem, h éhes vagyok, akkor felmérem a helyzetet, hogy halaszthatatlan-e a munka vagy ráér az étkezés pár óra múlva. mert a zene az első. a közérzet a második és a harmadik a munka. szegény mindig leszorul a lista aljára, már meg se próbál fentebb kúszni.

mostanság rákaptam a QUIMBY-re. eddig is meg-meghallgattam őket. azt hiszem, szeretem őket. (igen, ezt is Csengének köszönhetem). szóval mostanság több Quimby szól, és többet gondolkodom - pedig mindig sokat. és mostanában jobban odafigyelek arra, h mit eszem.
   egyébként van néhány vega ismerősöm - mint mindenkinek - és bevallom, hogy attól még ők a világ egyik legjobb arcai, de sosem fogom megérteni, hogy hogyan válhatnék én is azzá. én soha nem leszek vegetáriánus! aztán ha felnőttek lesznek a gyerekeim később... (ha lesz...és ugye lesz. Marci és Rozi) ők azt csinálnak a gondolattal, amit akarnak. én aztán nem! nem mondom, h "húst hússal", de én szeretem a húst! és nem válnék meg tőle, mert nekem úgy egész a kajám, h az is van benne, meg persze zöldség és a többi...
szóval elfogadom a vegetaristákat, csak nem értem meg.
és tudom enélkül is védeni az állatokat. 
a szabadidőmben emellett kutya-macska mentő vagyok. egyenlőre még nem hivatalosan.