tényleg ideülök heti többször a nagy fehér felület elé és nem tudok mit írni. ezért inkább leírom, hogy nem tudok mit leírni.
olyan jó hozzád bújni, úgy elaludni, simogatni a hátad, a kezed..

találtam tavalyról egy verset nem is tetszik. az utolsó két sort meg levágom.


egyhangú mintában úsznak gondolataim a szőnyegen,
kopottas fehér fátyollá lett lenőtt hajadnak töve,
évek súlyos akarata osztotta s vonalazta orcádat,
szent sóhajba merülve hagyják el szavaid e szájat.
poros tömbbe csavarva fekszel az ágyon s betegen
eget képzelsz a plafonon, a csillagok csak legyek,
_________________
_________________