...

Az otthon nevű részen a panelrengetegben
embergépek élnek, zavartalan csendben.

A szájukon lakat van, minden ablak zárva,
kattanásig húzva a szívüknek cipzárja.
Ha éreznek is bármit, azt elcsomagolják,
masnis dobozokba, majd szekrénybe szórják.

Ott egymásra torlódik a fájdalom, s a bánat,
végigsöpör rajtunk, ha utat tör magának.
Utat tör magának minden szorongásom,
az összes lenyelt könnyem, az összes csalódásom.

_______________________________________________________________

inkább kimegyek a napra. ne kelljen mást se, sehogyan.

ma születésnapot megyünk köszönteni vagy névnapot. ami szórakoztató, mert már nem egy embert köszöntöttem fel névnapja alkalmából a születésnapján, úgyhogy egy ideje megkérdezem anyát, hogy most akkor mire megyünk és kinek van a mije. 
azután ülhetünk is autóba, mert a négy napos szünetet Hajdúszoboszlón töltjük. egészen kis korom óta járunk oda, egy kis utcában van egy kis házunk, amiben van néhány kis szoba. nagyon szeretem. gyakran nincs kedvem menni, pakolni sem igen szeretek, de nem fogok úgy tenni, mint aki nem örül annak, hogy oda mehet. nem, nem vagyok elkényeztetve, de hidd el, ezt is, mint mindent, meg lehet unni. nagyon is.
    azt hiszem, sosem lesz már a régi a kapcsolatunk, zsófival. pedig olyan idillinek indult még 2 éves korunkban... mostanra szétfagyott minden kötelék és elváltak útjaink évekkel ezelőtt. úgy ismertem meg, hogy a nyaralónkkal szembe laktak. laknak. mai napig. szép lány, gyönyörűen fest és tetovál. ritkán látom csak. azóta már egy lánytestvére is született. pont olyan küllemre, mint amilyen zsófi volt, amikor még tartottuk a kapcsolatot... gyönyörű, szűk, sötétbarna szemek és sötét haj...ugyanaz a hang. mintha őt látnám, párszor át is jött hozzánk és együtt rajzolgattunk, előre látom, hogy ő is olyan kis zseni lesz, mint amilyenné a nővére is érni fog... nem fáj már, elengedtem a barátnőt, csak az embert nem. olyan nehéz volt. 

mihez nyúlhatok még holnap vagy azután, ami él bennem? csak hogy jobbá tegyek valamit..
mit olvassak a "szünetben"? és mit csináljak, ha nam érdekelnek a válaszok és nem akarok megfogadni egy tanácsot sem, semmiről?

rég nem éreztem ilyen nagy vágyat a bármiféle megnyilvánulásra..
legyen az bármi...a szobám közepén való minden szarakodásom. 

"ha kiköt a hajó, veled fogok leszállni"

baszhattátok ti is..

VALAMI VAN EBBEN AZ EMBERBEN...

ne magadat, ne mást, engem ölj meg !! 

...és most megint meg kell néznem a Harry Brown-t...

szerpentinköpet.

-van valami probléma, lányok?

-nincs, semmi.

-nincs?

-nincsen.

-tudok segíteni.

-de nem kell.

-nem nagyon, csak kicsit...de tudok.

-nincs semmi baj.



gyönyörű éjszaka, a hold ott ül az égen, kövéren, mint egy szultán és udvarhölgyeit eltakarják a nagy, ködösen úszó felhők. mint egy végtelen hálórendszer. csak néhány mutogatja magát fényesen.
"kristálytiszta ízű ez a világoskék érzés, elringatja lelkem ez az édes lebegés"
    magasan ülünk, de nem vagyunk egyedül, a hátunk mögül előugrálnak mindenféle emberek. kutyák is ugatnak, de akkor mi vagyunk a világ urai. azt mondja, hogy egyszer megismerhetem a K.-t, mert ő "egy igazán jó nő" és mindent szívesen meghallgat. 
tövig vagyok merülve, gondolkodásra alig késztethető állapotban lesek magam elé, meg rá. de végre nem csak szoborként hagyok jóvá dolgokat vagy görcsösen fojtom magamba az ellenérzéseimet. 
néha én is lehetek talán, ami kedvesen elszenderít egy kiadós beszélgetés után, amit végre akarok.

itt senki sem ver meg senkit. 

"mi van veled, Mózes?"

mondta egy hajléktalan felállva a padról egy másik fekvőnek.


(szerkesztés alatt. 
később..)