best of kampánynap.

 

 

 

ja hogy én nem is hallgatok ilyen zenét..

hát most igen.

  

 

 



 

"Vegyetek le belőle, mert szétcseszi az agyunk"

Ombódi A. 

szeretnék találkozni testközelben azzal a szánalmas júliával, aki húzza maga után a pancser rómeót és rózsaszín szappanbuborékokat köpnek az égre, miközben azt énelik, hogy nekik milyen kurvajó minden nap. tényleg, elég közhelyes, de milyen megnyugtató gondolat. szeretném betegesen szeretni a beteges dolgokat, attól rettegve, hogy egyszer visszaszeretnek engem és tönkretesz egy-egy boldog pillanat, amíg mindarra várok, hogy beteljesüljön hogy beteljesülhessek bennük, míg várakozom az ég alatt.

vagy nem.

-mi lesz a kacsákkal télen, ha befagy a tó vize?
-a susnyásban kóláznak.

 

 

egyszerűen nincs erőm elkezdeni tanulni az érettségire komolyan. hogy úgy éjjelbe menően, hat bögre kávéval felszerelve. nem bíztat semmi és senki, nem hiszek magamban és úgy kompletten nem is érdeklem magamat. azt az egy-két tanárt is lecserélték, így, utolsó évre, akik még értelmet adtak sivár iskolás létezésemnek. mert valahogy én sosem tudtam értelmet adni a saját létezésemnek, úgy sehol és sehogyan. semmiben. ha meghal a nyár, ha nem süt a nap, ha nem beszélgethetek egy minőségit, akkor belső elsorvadás van, a kellemes gyomorpanaszok. és jönnek a űberhiperszónikus "megoldások", amik nem oldanak meg semmit, csak kikerülik az egyre magasodó problémát, pedig ők aztán nem félnek, hogy neki mennek. ők nem..

 

 

 



ez nyert. végre a Muse-nak is van egy ilyen hivatalosa.

Nyugodjon békében Bódi László. Hiányozni fog, a szomszéd Mártikának pedig még inkább, ha valaki, ő nagy kedvelője, rajongója volt, ahogy biztosan még sokan mások. Zsenge korommal én csak annyit szeretnék mondani - és megköszönni-; három Republic koncerten voltam, örülök, hogy ennyiszer láthattam őket, ill. őt élőben, mindegyiken olyan jó hangulat volt és annyira jól éreztem magam - már ha illik egyáltalán ilyesmit mondani ilyenkor. Biztosan nem; talán egy blogon sem illendő ilyesmiről írni. 

"művésznő". ebben az egy szóban egyesült minden eltitkolt lutaságom, ezt hallottam minden szájból, ez volt a ház, mely mindig nyitva állt előttem, ez volt az az étel, amit sosem kívántam és otthagytam az asztalon. poshadni. a korona volt, rózsaszínű bili a fejemen. ez a szó, velem együtt élt, de egy másik testben, nincs is hozzá semmi közöm, csak kikezdtünk egymással.
"művészlélek". ez a szó nagy átlátszó befőttes üveg, legalján embertömeg, melynek minden tagja kezeivel mélán legyintget. egy magas hegyet jelöl, melynek tetejére érve koszos a levegő és szar a kilátás. a váróban felejtett kisgyerek, kezében plüssjátékkal. a 9 és 3/4. vágány. vonat nélkül, amire fel tudtam volna szállni valaha is. ez a furcsa féreg rád se néz, csak észrevétlenül beléd nyomják egy tűvel, anélkül, hogy tudná kettőtök közül bárki is, mit kerestek tulajdonképpen egymásban. és mégis megnyugtató a szimbiózis, míg egyikőtök el nem pusztul.