nem rég írtam. jó nagy kaki ez is, de ezt éreztem. úgyhogy olvassátok szeretettel vagy amivel gondoljátok.
nem tudom minek indult, minden esetre beküldtem az iskolai kiadványszarságba és itt van ni. mert azt hiszem ebben élek/éltem és gőzöm sincs miért vánszorognak a fejemben ittasan a hülye gondolataim, amiket még leírni is kényszerülök néha. mert máskor úgyse lenne időm felrakni - és olyan fölösleges is megosztani ezt bárkivel is. talán. talán...

 Nadrágszár húzogatók


„Nem vagy te senki se, látom e szemekben”-
Gondolják, mind okosan, bezárt ketrecekben
Több a fény, vagy igazán jobb biztos az ellátás,
Nincs fejükben gondolat, vagy ablakukon kilátás.
Majd ti összegyűltök egy helyre, fontos megbeszélni,
Hogy náluk, nekik „úgy van”, nekünk „csak, így ni”.
Mert nincs erőtök az életetekhez vontatókat hívni,
Vagy legalább tolni magatoknak, folytonosan szidni
Kik felettetek állnak, avagy alattatok csúsznak,
A porban ruhájukat sárosra, véresre húzva.


„Hamis a világ, kisfiam, te magad is láthatod”-
Mondta neked apukád, egy nagy kőben elbukott,
Visszanézett rá a pocsolyából egy szomorú férfi
Képe összehúzva gyűrt saját szívébe egy nénit.
Ő volt, aki megszült, etetett téged sokáig, majd
Felnőttél és emésztetted a múltadat, még órákig.
Zacskóval, dobozzal, üveggel a sötét sarokban,
Parti fényben, egyedül vagy „tök jó fej” spanokkal.
Sosem tudjuk meg azt; jól tetted-e vagy hibáztál,
„Majd megtudod, ha te is, apa leszel, vigyázzál.”


„Csillagfényes sötétben, te lehetsz örök vezetőnk”-
Olvasta az óvó néni, vaskos kezében mesekönyv,
Elhiszem az egészet, mert olyan jó benne lebegni,
De ha tovább gyarapszik súlyom, a felhők engedni
Kényszerülnek alattam, és én a háztetőkön landolok,
Félek; ha tovább zuhanok, úgy mindent letarolhatok.
Ha a kedves néni fönn marad, nem tud lenn elkapni,
Akiknek el kellene, azok biztos ott hagynának üdülni.
Fejdíszeket gyártanék neked, kis vörös cserepekből,
Csak vigyél le a földig, megmaradt zsebpénzedből.


„Hozd ide az újságot, hisz’ nagyapád háta már fáj”-
Lassan felemeli fejét és halkan mormolja, száján
Kibuknak régi idők, még régibb dalainak
Főhőse volt ő és várai falainak…védője?
Ő már elszavalt szavakat és megszagolt szagokat,
Már összeterelt szeleket, fölszámolt századokban.
Mélyre vésett ráncaiból rám hull a bölcselet pora,
Szemeiben lüktet az álma, nincsen csak egy foga.
Úgy gondolom; jelenlététől jóval okosabb leszek,
Igazából csak mellette ülök, mert én így szeretek.



„Egymás hátán tüntetők, hó lesz a nagy fagyban”-
Bemondta a híradós nő, minden egyes napszakban.
Ami most még mínusz kettő; holnap mínusz tizenhat,
Mert az Eta néni tovább adta Piroskának és Izának,
Otthon kell hát maradni nekik, akkor is, ha süt a Nap,
Ha nem Való a Világunk, az UV sugarak támadnak.
Én is voltam kisgyerek és kanalakat görbítgettem,
Alig értem föl a TV-t, de a kezemet már rátettem,
Megjósolták nekem akkor, hogy mi akarjak lenni,
Mondták, hogy lesznek, kik évente megkérdezik.


„Tanulj, mert ha nem tanulsz, takarító/nő leszel”-
Édesanya lánynak, fiúnak a jegyekre így felelt.
Így volt ez veled is, a padban, szűk szemekkel,
Meredtél zöld táblára, gyakran nehezedő fejjel.
Formaruhád farmer volt és vizsgákra bementél:
Te hét pöttyösre írtad - nem valami szerencsés.
Mondták; katicaként még szállhatsz a végtelenbe,
Itt unalmas bogár maradsz, aki eszi a levéltetvet.
Emberlábak erdejében, a szebb jövőért verdestél,
A rideg valóság szippantott be, utaztat, mint LSD.

~

Lelkem mélyén elaludtam, ágyam itt kell, vessem,
Széles mosollyal reagálok, ha más is így, ezt tette.
Ablakon át, nyulat lesve, játszom bukott tragédiám,
Futószalagon, őrülten, szerte, halad egy új artérián.
Agyam megalvadt területe mindig csődöt mondott,
Ablakom másik oldalán, a Teremtő is megmorgott,
Nem tudom; kezével a tájat mutatja-e vagy takarja,
De tetszik a háttérben, a színek mindenféle tarkája.
Utasok, sok alszik, szemük mégis nyitva maradva
Éjjel kémleli a holdat, hol megtelve, hol elfogyva.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése