hogy én ma mennyi szarságot összeálmodtam... 

a tudatalattim egy megmagyarázhatatlan turmixgép

az egyedül Campusozás jó volt, pedig nem gondoltam volna. és ezen nem is akartam változtatni, miután belesodródtam.

-szia, van kedved ismerkedni?

-ne haragudj, nem.

-miért?

(...na fiam, ez egy fölöttébb kiváló kérdés)

aztán jött az a csávó, aki olyan 150 cm magas volt és helyes és azt állította, hogy ő a facebook magyar helytartója, egy programozó. a homlokomra volt írva, hogy szeretem az informatikusokat? nem. de ő csak mondta a magáét, meg hogy nekem mennyire fontosak az emberi kapcsolatok? mondom, nem tudom. ő részeg és alig beszámítható én józan és beszámíthatatlan.

azok a büdös kis illatok és azok a rohadt nagy zaj. imádom, kellett, megéltem. a Marci meg egy tündérbogár! igen, ő egy tündérbogár! nem csak azért mert, hanem azért is mert mert!! gondolom igazán érted. és láthattam élőben a Lovasit, a Félistent!! és a Beck Zolit sem láttam még és így még anorexiásabb szegény, de Cs-nek igazan volt akkor is, olyan szép. és mindenki mosolyog az emberre és hirtelen világbéke csillagos ég és egyszarvúk ugrándoznak a pusztán. vagy mégsem, de a fele igaz. a fele mindennek igaz volt.

megszúrta az arcomat. 

ezentúl keresztbe ölelni fogom azokat az embereket, akiket igazán tisztelek és szeretek.

nem kellett volna otthagynom. nem kellett volna otthagynom. jó hogy otthagytam. szerencse. nem kellett volna az istenit! és még mennyi mindent lehetne erről a két napról írni.....

nagyon rajongói típus vagyok. súlyos. elnézést.

nincs itt elég szép ember, a blogon. mármint kép, nem rátok célzok. dobok nektek egy-két nem valami jó minőségű Apoc. képet, ok? mindegy, akkor is dobok. (ahh a jobb gépet kellett volna vinnem..)