rájöttünk az alaptörvényekre, hogy:

az összes Luca szép. 

az összes Liza harap.

német órán eszembe jutott, hogy az öreg nyanya tényleg nem normális. először azzal jön, hogy mennyire szörnyű a megkülönböztetés, a folytonos előítéletek a világban, aztán meg azzal, hogy a nyolcosztályos évfolyam, a "tehetség gondozottak" -azaz az A osztály- a legkiemelkedőbb minden évfolyamon. még ha lenne is valóságalapja, hogy az A-ban tényleg több értelmes ember van, akkor is, hogy jön ő  egy ilyen álszent prédikáció után ahhoz, hogy nyilvános megkülönböztetést tegyen az osztályok vagy az oda járó tanulók értelmi képessége között? ezzel azt csinálja, hogy amit - még 5 perce- elítélt, azt ő gyönyörűen mutatja is. most akkor saját magát is elítéli, csak nem tud róla? kész röhej. 

egy csomó értelmes tanárt elküldenek, de te még mindig ott pöffeszkedsz a ráncos seggeden, te vén idióta..!! 

a tegnapi rajzszakkör is olyan volt, mint az összes többi eddig rajszakkör. egyre nehezebb megszoknom, hogy tanár úr kettős. nem kétszínű, kettős. a művészet órákon, az osztállyal, egész szigorú, határozott, tanításában korlátolt és rémisztő a szakkörökön és fakultációkon ( no igen, van egynéhány órám vele) pedig mint aki képtelen lenne bárhol is rendet tartani, kedves és humoros. persze, a mi osztályunk -eleve egy egész osztálynyi fő- nagyobb "kezelést" igényel, jobb odafigyelést. attól még ijedt vagyok, mert tavaly egy darab olyan órám sem volt vele osztályostul és egyénileg meg megszoktam hogy ő olyan amilyennek bennem kialakult. most meg már nehéz átállni erre a szigorúbb arculatra. be kell hogy valljam, nagyon nehéz. egyszer mint haver vagy édesapa, máskor mint vasöklű parancsoló. hogy hogy el tud deformálódni bennem egy valaki képe, aki csak egy tanár... csak egy ember. csak egy senkim se. egy majdnem ismeretlen.