persze hogy van.
persze hogy adok.



az van hogy gólyatábor. elhatároztuk, hogy olyan 2-3óra derekán kiviszzük a mi kis tízágyas szobánkból a szekrényt mire bejött egy fiú és elkezdte üvölteni, hogy neeeeeeee, ez lapraszereeeelt! mire leesett az eleje és nem tudtuk visszarakni. úgy sehogy semmit sehová. majd elhatároztuk hogy meglesünk egy félrevonult párt a wcben, úgy hogy felülök mira nyakába mire megmozdultak és mira elkezdett velem rohanni és bevertem a fejem az ajtófélfába majd lelógatott a hátára és leestem és megint bevertem a fejem. a patkányméreg a barátod főleg ha versolvasásról van szó.

meg még az van, hogy baromira kellett a társaság és végre megkaptam. én csak körülnézni szeretek a zűrzavarban ami szabadon fonja karjait körülöttem.
crystal fighters éljen.

egyszer még felfedezem, hogyan lehet a szép költői képeket a piszokkal keverni úgy hogy ehetőt kapj.



öl-te.



sok fejfájáscsillapítót. azt fogok magammal vinni. és egy hatos szénsavas vizet. a pesti levegő nem akar haverságba lenni velem. a víz pedig azért kell, mert a csapvíztől szomjas maradok.

egyébként nagyon pisilnem kell a dinnyétől, de én fel nem állok innen. inkább tartom még húsz percig.

nem szeretnék menni. érettségin nem izgultam csak emelten, aztán elröppent a maradék idő, rossz volt, pedig most megnyugodtam de most nincs semmi, még egy darabig. a középiskola jó kifogás volt, kifogás arra a négy évre ami alatt tulajdonképpen nem csinátam világmegváltást. de még egy értelmesebb oklevelet se hoztam össze. most jön egy kihívás, kevés pontommal nekiugrok és már várnám az általam megjósolt bukást, mire tessék. alacsony ponthatár. elégedetlen nem vagyok, nincs mire sírni, de na. nem-megérdemelten jártam kurvajól. 310 pont kellett. viszont az, (én nem) aki megdolgozott úgy 460-ért és 310es határral veszik fel az vagy nagyon hülye vagy nagyon nagyon sajnálom.
kemény lesz, de ha már az ölembe hullott a kánaán, ne hagyjuk pusztulni. viszont az uni-plus.hu-ról annyi a véleményem, hogy gyökérség. én nem léptem be.

rohadtmeleg van. tetszik!

 

326



én ezt az egészet nem értem. nekem magamon kellene segítenem de nem tudom hogyan és azt sem tudom, van-e szükségem a saját magam segítségére. minden bizonnyal nem. néha nem érzek mást csak a feszültséget. de őszinte feszültséget. ha jó, nagyon jó, ha rossz, nagyon rossz. nincs köztes állapot, nincs átmenet. és a közhelyek, de nem megy másképp. egy szakadt, fehér kendő amit a derekamra tekerek, ennyit ér egy lélek. és az idő rettenetesen lassan telik. pedig már veszettül kíváncsi vagyok ennek az életnek a végére.


just a perfect day.