pedig
én átölelném az egész világot, ha volna olyan

-ígérem, a következő bejegyzésem tele lesz csupa értelmes és érdekes dolgokkal.



életemben másodszor találkoztam a tengerrel. úgy beugrottam volna. nézni nézni a nagy semmibe, nincs semmi a túloldalon. beülni egy kis csónakba és addig sodródni, amíg nincs valami a nagy vízhalom végén. és ha lesz megörülni neki. bennem is lakatlan sziget van úgy érzem. most nincs buli ott , sem nagy, sem kicsi, semmilyen. csak egy kis bennszülött ül a part szélén és koszos lábaival fröcsköli a vizet. milyen boldogan nézelődik. holnap már hamburgert fog zabálni és nem is tudja.

szerettem az embereket figyelgetni, és Rómában sok ember volt. két ötvenes nőt láttam, fényképezgették egymást. az egyik levette a szemüvegét mikor fotózta a másik. megnézték, hogy sikerült magukról a kép. örök fiatalok, szerettem őket. de a metrókon zenélő gyerekek elszomorítottak, a mellettem ülő bácsi is, ahogy ringatózott és a zenére dobolt a kezével a combján. egy gurulós táska fémvázára volt felszalagozva a hangfal amiről ment a zene, egy kisfiú harmonikázott, egy fiatalabb kislány hamisan énekelgetett, táncolt.
meg láttam pár furcsa fazont is. és sok érdekes nőt, nem részltezném. meg szép papokat; hogy kedve lenne az embernek megrontani őket.
gyakran érzem, hogy követnék embereket haza. másmint oda, ahol ők laknak, az otthonukig. csak reggel felkelnék, meglátnék egy rövid barna hajú nőt és egész nap
észrevétlenségre törekedve követném a munkájába, haza, újból a munkájába, megint haza. majd megunnám.
azért tehetséges gyerek vagyok, ellopták a pénztárcámat.
ez a külföld dolog jó, de sokáig nem biztos hogy bírnám, sosem vettem ezt fontolóra. nekem csak a gyöngyösi vasútállomás kell jelenleg, aztán egy hónap múlva meglátjuk hova is fejlődtünk távolságban..

"Feldolgozás alatt." kezd lassan kiborítani. kiborítani ez az egész.
az a "sok hűhó semmiért" féleség. feldolgozása 2-3 nap. értem én, de egy hete beküldtem ha nem 10 napja.



erre a Reggae Campre el kéne lesni, csak nem tudom, megéri-e.