"-olyan fekete, szemre való, amibe úgy beleujjazok és felkenem." H.



azt kérdezi, hogy hogy miért ilyen mély és bunkó a hagja. azt kérdezi, miben kellene változnia. minden reakciója, megmozdulása és szava durva. hirtelen. talán agresszív, már ezt is mondhatnám. próbál nőies lenni, próbál mindenkivel barátkozni, próbál, próbál. nőies is, mondhatni, ha csak ránézel. a nőiesség relatív. minden relatív. ő is relatív. az ő lelke mézes vas. ő H.
azt mondta, az anyja egy buta nő, hogy mást nem is lehet rá mondani. ő is egy buta nő. egy buta lány, színes csomagolópapírba tekerve, hogy elhitesse a világgal; kinéz, tud, csinál, odarak és odanyom bármit bárki szájába. az nem tudás, hogy minden nyelven tudsz tíz szót. az nem tudás, hogy szűklátókörű fasz vagy. az nem tudás, hogy próbálsz, próbálsz és próbálsz. az nem tudás, hogy a kedvenc témádban a velejéig tudod facsarni a szavakat. "nem tudsz te semmit"-mondják, és H. valóban semmit sem tud, ill. nem érzi, nem érzékeli saját magát. így engem sem. és senki mást, csak azt hiszi. görbe tükör. nélkülöznie kellett a szeretet igaz melegségét így nem tanulta meg a pillanatnyi szépségeket, az együttérzést, az őszinteséget és egyenességet sem.
 - túl mások vagyunk, -mondtam - mégis jóban. természetes természetellenesség.
és ez sosem lesz másképp, mert elhatároztam, hogy én sejtem őt, én érzem, és meg fogom mutatni neki magát, minden aprósággal együtt, amit nem lát. nem egy tükörben, -mert abban nézi is magát túl sokat, fölöslegesen- hanem a legcsúnyább szembesülés módjával. mert annyira de annyira gyűlölöm, annyira de annyira szeretem szeretni, ahogyan senki más.